Röviden

Ha 60 éves vagy idősebb vagy, talán még emlékszel erre a mítoszra. Az 1970-es évek elején és közepén néhány népszerű sajtóorgánum valóban olyan cikkeket közölt, amelyek egy új jégkorszakot jósoltak. Az efféle szenzációhajhász írások a mai napig kitartanak, csak mára más köntöst kaptak. Például a brit bulvárlap, a Daily Express számára nem telhet el október anélkül, hogy ne közöljön egy teljesen kitalált hírt az elkövetkező 100 napos hóapokalipszisről.

Voltak még könyvek is a témában, például Nigel Calder 1974-ben kiadott, félrevezetően „Az időjárás gépezet” (The Weather Machine) címet kapott műve, amelyet a BBC adott ki, és egy állítólagos „dokumentumfilm” kísért ugyanazzal a címmel, csak éppen annak nem igazán volt nevezhető. Kár érte, mert ugyanennek a szerzőnek az előző könyve, a "The Restless Earth" a lemeztektonikáról valóban kiváló munka volt.

Thomas Peterson és kollégái alapos munkát végeztek ennek a téves mítosznak a megsemmisítésében. 2008-ban megjelentették „A 70-es évekbeli globális lehűlés tudományos konszenzusának mítosza” című tanulmányukat, amelyben azt tették, amit a népszerű média nem mert: megvizsgálták, hogy mi is történt valójában. Ahelyett, hogy médiaféligazságokra hagyatkoztak volna, átvizsgálták és értékelték az 1965 és 1979 között megjelent klímatudományi tanulmányokat a Nature, JSTOR és az Amerikai Meteorológiai Társaság archívumaiból. Konszenzus volna a globális lehűlésről? Sajnos nem.

Az eredmények azt mutatták, hogy a média állításaival szemben csak a tanulmányok 10%-a jósolt lehűlést. Ugyanakkor 62% globális felmelegedést vetített előre és 28% pedig semmilyen irányba nem nyilatkozott. Mi a tanulság mindebből? Az ismert médiás mondás: „Sose hagyd, hogy az igazság elrontson egy jó sztorit”.

Részletesebb magyarázat

Az 1970-es évekig vezető harminc évben a rendelkezésre álló hőmérsékleti adatok – amelyek globális lefedettsége messze elmaradt a mai szinttől – időnként arra utaltak, hogy egy lehűlési tendencia van kibontakozóban. Ugyanebben az időszakban folytak a kutatások a növekvő szén-dioxid-szinttel és annak jövőbeli klímára gyakorolt hatásaival kapcsolatban, de a tudományos világ akkoriban még sokkal széttagoltabb volt, mint napjainkban, amikor az azonnali kommunikáció, a Zoom és más eszközök összekötik a kutatókat.

Ezen kívül néhány különösen hideg tél is előfordult ebben az időszakban, például az Egyesült Királyságban az 1962-63-as. E különböző tényezők hatására néhány tudós azt sugallta, hogy a jelenlegi interglaciális időszak gyorsan véget érhet, és a Föld néhány évszázadon belül egy új jégkorszakba zuhanhat.

Ma már tudjuk, hogy a klimatológusok által „aeroszoloknak” nevezett szennyező anyagok – amelyeket az emberi tevékenység juttat a légkörbe – lokális lehűlést okoztak, főként azokban a térségekben, ahol a kibocsátás a legnagyobb volt. Az ilyen szmogok komoly egészségügyi veszélyt jelentettek, ezért a kormányok gyorsan cselekedtek, hogy felszámolják ezt a szennyezést. Mivel ez a fajta légszennyezés rendkívül látványos volt (ellentétben a szén-dioxiddal), nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Miután nagyrészt sikerült megszüntetni, hatása már nem befolyásolta az északi félteke hőmérsékletét, amely azóta, az 1970-es évek óta folyamatosan emelkedik.

A hőmérsékleti adatok lefedettségének javulásával egyértelművé vált, hogy a lehűlési tendencia valójában lokális volt – főként az északi szárazföldi területeken mutatkozott meg. A világ más térségeiben azonban más mintázatok voltak megfigyelhetők. Ráadásul abban az időben, amikor néhány tudós egy új jégkorszak lehetőségét vetette fel, sokkal nagyobb számú – hozzávetőleg hatszor annyi – tanulmány jelent meg, amely ennek ellenkezőjét állította: azt, hogy a Föld melegszik. Ezek a tanulmányok bemutatták, hogy az ember által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok jelentős felmelegedést idéznek elő – olyan mértékűt, amely sokkal nagyobb hatást gyakorol a globális hőmérsékletre, mint bármilyen természetes vagy ember okozta lehűlési tényező.

1. ábra: Felmérés 68 tanulmányról a “Globális lehűlés” 1965 és 1979 közötti szakirodalmából. Piros: felmelegedést jósolt, sárga: nem foglalt állást, kék: lehűlést jósolt.

1980-ra, amikor az északi féltekén a szmog már csak távoli emlék volt, a jégkorszakról szóló jóslatok eltűntek – legalábbis a tudományos közösség körében –, mivel a tudományos irodalomban bemutatott bizonyítékok egyértelműen a felmelegedés mellett szóltak (Peterson et al. 2008). Sajnos azonban a kevés számú jégkorszakot jósló tanulmány sokkal „ragadósabbnak” bizonyult, mint a globális felmelegedést előrejelzők, így az 1970-es évek szenzációhajhász sajtója által terjesztett „Jégkorszak” történetek maradtak meg leginkább az emberek emlékezetében. A ragadós témák adják el az újságokat. Ma viszont, több mint 40 évnyi további adatgyűjtéssel, sokkal jobb lefedettséggel és egy jóval nagyobb kutatói közösséggel eljutottunk egy világos tudományos konszenzushoz: a klímatudósok 97%-a egyetért abban, hogy az emberi tevékenység okozza a globális felmelegedést.